Újra 2:20 alatt maratonon!
Az egész úgy kezdődött, hogy múlthéten meghívtak a szervezők (ebben az évben amúgy már nem terveztem teljes távot). Végül kedden döntöttünk úgy az edzőmmel, hogy rajthoz állok. Ugye 3 hete futottam maratont Budapesten, ezt követően pedig nem végeztem jelentős edzésmunkát. Meglepetés volt tehát az egész. Azért vállaltuk be, hogy lehetőleg szerezzek egy sikerélményt a múltkori szenvedés után. Ez bejött, aminek örülök nagyon.
Nehéz verseny volt.
Az első 15 km-en fájdogált a talpam, nyugtalan voltam, majd jött a szél az Amstel partján. Ekkor már csak ketten futottunk együtt – új futóbarátom, Tidrek Nurme diktálta nekem a tempót, egészen 30 km-ig – hálás köszönet érte! 1:37:30 körül értünk ehhez a fontos állomáshoz (ez kereken 3:15-ös átlag). Ebből lehetett volna még egy 2:17 is, de elég küzdelmesen jutottam el idáig (gyomor probléma, rövidebb holtpontok sorozata és mérsékelt derékfájás), aztán pedig végig egyedül kellett futnom, ami nem egyszerű feladat ilyenkor. 31 km-nél hasmenés miatt sajnos meg kellett állnom WC-zni, amivel elment félperc, de legalább megkönnyebbültem. Az utolsó 10 km-en egész jól, koordináltan tudtam mozogni, csak sajnos lelassultam 3:25-ös iramra. A legvégén óriási élmény volt befutni az Olimpiai Stadionba! Összességében ha a felkészülésbeli hiányosságokat és a holtpontokat beszámítom, ez egy korrekt eredmény. A legnagyobb siker benne az, hogy olyan érzéseim voltak végig, amelyek egészen hasonlítottak a legjobb eredmények során tapasztaltakra. Ez bíztató jel, amiért hálás vagyok Istennek!

Ez volt eddig a 10. maratonom! 😎 (5+5 😉) Ezek közül a fele sikerült 02:20 alatt. Jó döntés volt tehát Amszterdam.
Maratonjaim:
02:22:34 (Frankfurt, 2014)
02:17:38 (Hamburg, 2015)
02:16:30 (Berlin, 2015)
02:28:03 (Rio OG, 2016)
02:16:03 (Berlin, 2017)
02:21:08 (Budapest, 2017)
02:19:34 (Berlin EB, 2018)
02:20:08 (Budapest, 2018)
02:26:20 (Budapest, 2019)
02:19:40 (Amsterdam, 2019)

Köszönöm továbbá a sok támogatást Szabó Imre edzőmnek, Feleségemnek, Kriván András gyógytornásznak, szponzoraimnak és mindenkinek, aki szurkol, bátorít! 😊